Az egészség: pénz. Ne pazaroljuk!  

2012-03-02 12:04:35

Avagy: Mikor költséghatékony a gyógyszeres terápia?

Ha egy mosópor nem váltja be a hozzá fűzött reményeinket, nem használjuk többé, na bumm. És ha egy gyógyszerről úgy gondoljuk, hogy nem elég hatásos? Abbahagyjuk a szedését? Ha igen, azzal duplán veszíthetünk: egészséget és pénzt is. És ha azt hisszük, ez a magánügyünk, nincs teljesen igazunk. Nem csupán a saját pénzünkről van szó…

Amikor a patikában kiváltjuk az orvosunk által felírt gyógyszereinket, a térítési díjat kell kifizetnünk. Talán bele sem gondolunk abba, hogy sok esetben a gyógyszer ára egyébként ennek akár a többszöröse is lehet, csak éppen az egészségbiztosító támogatásának köszönhetően a fennmaradó résszel nem kell számolnunk. Ha pedig kiváltjuk a gyógyszerünket, de nem szedjük be azt, – azon túl, hogy nem gyógyulunk meg – a saját és az állam pénzét is a kukába dobjuk, ami milliárdokat jelent évente.

„Elfelejtettem beszedni”

Míg évtizedekkel ezelőtt a fertőző és más akut kórképek álltak a gyógyítás középpontjában, addig mára a krónikus megbetegedésekre helyeződött a hangsúly. Ilyen például a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy a magas koleszterinszint. Ezeknek a betegségeknek a kezelésében a hosszan – sokszor élethosszig – tartó gyógyszerelés miatt különösen fontos a beteg aktív közreműködése. Ám mint dr. Molnár Márk Péter orvos-közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója rámutat, hazánkban nemzetközi összehasonlításban is rendkívül gyenge az orvos-beteg együttműködés. Hiába írja fel az orvos a leghatásosabbnak tűnő gyógyszereket a megfelelő dózisban, jobban teszi, ha azt feltételezi: a betege nem fogja betartani a javaslatait.

A közgazdász és munkatársai 2010 nyarán csaknem 3000 olyan beteget kerestek fel telefonon, akinek az elmúlt 5 évben koleszterinszint-csökkentő gyógyszert írtak fel. A közülük reprezentatív módon kiválasztott 650 pácienssel 15–20 perces telefonos interjút készítettek, amelyben rákérdeztek gyógyszerszedési szokásaikra. A betegek fele bevallotta, hogy nem szedi rendszeresen a felírt készítményt. (A terápiás javallatot valóban nem követők száma bizonyára ennél is több.) A megkérdezettek 30 százaléka, bár eleinte szedte a gyógyszerét, később abbahagyta. Hogy miért? „Javultak a leleteim, szerintem már nincs szükségem a gyógyszerre.” „Az orvosom azt mondta, abbahagyhatom a gyógyszert.” „Mellékhatásoktól szenvedtem.” „Nem volt pénzem kiváltani.” „Egy idő után elfelejtettem beszedni”. „Az ismerőseim lebeszéltek róla.” „Nem szeretek gyógyszert szedni!” „Az is elég lesz, ha diétázom!” Csak egy csokor a legtipikusabb válaszokból.

Ráfizetünk

Röviden: az államnak akkor költséghatékony a gyógyszeres terápia, ha a rendelkezésre álló forrásokból képes a mai kor szintjének megfelelő terápiát biztosítani a betegeknek, és a betegek követik azt.

Jó tudni, hogy például a koleszterinszint-csökkentők esetében általában csak egy év után jelentkezik a kezelés kedvező hatása. Aki hamarabb elhagyja a készítményt, annak az állapotában semmiféle javulás nem várható: miközben már ő is és az állam is kidobott egy csomó pénzt a terápiára. Mennyit is? Az OEP adatai szerint az orvosok évente nagyjából 8 millió doboz ilyen gyógyszert írnak fel a betegeiknek, mintegy 30 milliárd forint értékben. A fenti adatok tükrében ennek egyharmada, tehát körülbelül 10 milliárd forint nem más, mint ablakon kihajított pénz.

Ám ez a folyamat tovább is gyűrűzik. A gyógyszere szedését abbahagyó beteg lehet, hogy egy másik gyógyszerre tér át. Nem kizárt, hogy rosszabbul lesz, szövődményei alakulnak ki, és kórházba kerül. Lehet, hogy táppénzre kell mennie. Mindennek újabb súlyos költségvonzata van (az egyén és az állam szintjén is), amit akár el is kerülhettünk volna.

Ha az állam azt tapasztalja, hogy pazarlás folyik, esetleg megvonja vagy csökkenti a támogatást bizonyos gyógyszereken. (Mint ahogyan az a közelmúltban be is következett.) A gyógyszercégek esetleg kevesebbet költhetnek az új készítményekkel kapcsolatos kutatásokra. A rendelkezésre álló gyógyszeres terápiák minősége esetleg 5–10 évvel elmarad a várttól. És a következmények sora még folytatható.

Ami a betegnek olcsó

– Amikor felírok egy gyógyszert egy betegnek, elsősorban mindig az ő érdekét veszem figyelembe – mondja dr. Kovács Eszter háziorvos. – Ebben az értelemben a számára megfelelő szerek közül a lehető legolcsóbb jelenti a költséghatékonyságot, bár azon valószínűleg nagyobb a tb-támogatás, tehát az államnak nem feltétlenül olcsó.

A háziorvos tapasztalata szerint a betegeknek a következő három tényező a legfontosabb egy gyógyszerrel kapcsolatban, általában a következő sorrendben: mellékhatás-mentesség, hatásosság, ár. (Minél alacsonyabb jövedelmű egyénről van szó, az ár annál fontosabb, akár az első helyre is kerülhet.)

Dr. Kovács Eszternek meggyőződése, hogy a háziorvos kulcsfontosságú szerepet tölt be abban, hogy a krónikus betegek követik-e a terápiát. Először is nagyon fontos, hogy az orvos elmagyarázza a páciensnek, hogy az adott kezelés mellett hogyan javulhatnak a kilátásai. Hangsúlyoznia kell például azt, hogy a magas vérnyomás hozadékaként jelentkező nagy szív- és érrendszeri kockázatot egy jól beállított gyógyszerrel az egészséges személy szintjére lehet lecsökkenteni: ez nagy nyereség! Arra is fontos figyelmeztetnie a beteget, hogy egy kezdődő terápiánál lehet, hogy eleinte rosszabbul lesz, de nem szabad magától abbahagynia a kezelést! Mindenkinél máshogyan hatnak a különféle gyógyszerek, időre van szükség ahhoz, amíg megszületik a személyre szabott, legjobb megoldás. A háziorvos lehet az is, aki észreveszi, ha a beteg abbahagyja a terápiát. Például ha feltűnik neki, hogy már fél év is eltelt azóta, hogy a beteg utoljára felíratta a készítményt. (Leggyakrabban a koleszterinszint-csökkentőt, hiszen a szóban forgó tünet nem okoz érzékelhető panaszokat.) Persze ehhez idő, energia, fokozott figyelem szükséges. 

Mint dr. Kovács Eszter mondja: – A megfelelően végigvitt terápiával a szövődményeket, azaz egy betegség rosszabbodását is igyekszünk megakadályozni: ez az úgynevezett harmadlagos megelőzés. „Mellesleg” további egészségügyi kiadásokat is megspórolhatunk.

Röviden: a betegnek akkor költséghatékony a gyógyszeres terápia, ha meggyógyul, és ehhez a számára megfelelő szerek közül a legolcsóbbat kapja.

Mennyit ér a minőségi élet?

Magától értetődő-e, hogy az olcsó kerül a legkevesebbe? Nem feltétlenül. Igaz, egy új gyógyszer kifejlesztése akár 1,3 milliárd dollárba is kerülhet. Ám dr. Lengyel Gábor, a Bayer Hungária Kft. üzletfejlesztési és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója szerint az új, innovatív készítmények nem csupán kiadást jelentenek a társadalomnak. Óriási nyereség, mondjuk, ha egy új gyógyszerrel ki lehet váltani egy drágább terápiát. A gyomor- és nyombélfekélyeknek például 50 évvel ezelőtt még csak műtéti megoldása létezett, ami a költségoldalon a következőket vonta maga után: kórházi tartózkodás, esetleges szövődmények, táppénz és egyebek. Ma már erre a betegségcsoportra létezik gyógyszeres terápia is, amely segítségével elkerülhetőek a korábban alkalmazott műtéti eljárások.

Az pedig igazán bonyolult számításokat igényel, hogy eldöntsük, mi ér többet: a meghosszabbított élet vagy az, hogy ezt a meghosszabbított életet milyen állapotban töltjük? Konkrétabban, melyik megoldásért lennénk hajlandóak többet fizetni, melyik érné meg nekünk jobban (és ez leginkább az új onkológiai szereknél vetődik fel): ha 5 évvel meghosszabbodna az életünk, de azt ágyhoz kötve kellene töltenünk, vagy ha csak 2 évvel élhetnénk tovább, de az teljes értékű élet lenne?

Ezek nagyon nehéz kérdések, de természetesen léteznek olyan képletek és arányszámok, amelyek alapján kiszámolható, hogy például mennyit ér egy minőségi életév.

Amikor a társadalombiztosító arról dönt, adjon-e támogatást egy-egy új gyógyszerre, költséghatékonysági elemzést kér a gyógyszergyártótól. A gyógyszercégnek számtalan tényezőt figyelembe kell vennie egy ilyen vizsgálat során.

Röviden: a finanszírozó szempontjából akkor költséghatékony a gyógyszeres terápia, ha az új gyógyszertől várható hatásosság (a várható egészségnyereség) arányos a rá fordítandó költségekkel, vagy nagyobb azoknál.

Tudatosság, felelősség

Egyszerű (gyógyszer)felhasználóként természetesen nem kell részletesen ismernünk a gyógyszeripar működését vagy a költséghatékonyságra vonatkozó közgazdaságtani elméleteket.

Elég, ha megértjük, hogy felelősséggel tartozunk a saját egészségünkért és a felesleges költések elkerüléséért is. Ma már a beteg-együttműködéssel kapcsolatos teóriák is ebben az irányban mozdultak el: a páciensnek nem passzív, alárendelt szerepet kell betöltenie az orvos-beteg viszonyban. Legyen inkább aktív, partneri és tudatos a hozzáállása!

A gyógyszerpiac megszorításait tartalmazó javaslatcsomag beteg-együttműködési programja erre is igyekszik rímelni: a keringési problémákkal küzdők és a krónikus tüdőbetegek csak akkor juthatnak majd hozzá a korábbi (a támogatásnak köszönhetően csökkentett) áron a gyógyszerükhöz, ha a rendszeres gyógyszerszedés mellett életmódváltással (mozgással, étrendmódosítással, fogyással, a dohányzásról való leszokással) is javítanak egészségügyi paramétereiken. Hogy ez motiváló tényezőként hat-e majd, vagy inkább büntetésként érvényesül, az a jövő zenéje…

Forrás:
Dudics Emese

A cikk az Egészségtükör.hu portálon jelent meg 2012 februárjában.