PraxisPlatform a neurológiában  

2012-08-07 12:08:21
Hazai és nemzetközi vizsgálatok szerint a krónikus megbetegedésekben szenvedő betegek az általuk kiváltott gyógyszereknek csak 30–50 százalékát szedik a kezelőorvos utasításainak megfelelően. Így azonban a páciensek felénél eredménytelen lehet a terápia. E helyzeten kívánnak segíteni a PraxisPlatform betegedukációs programjai, amelyek közül a neurológusok elsősorban a Parkinson-kórral kapcsolatos programokba vonják be betegeiket.
 
Javítja az orvos-beteg viszonyt
 
Az, hogy a beteg betartja-e orvosa utasításait, beszedi-e az általa felírt gyógyszereket, elsősorban a megfelelő orvos-beteg kapcsolaton múlik. Befolyásolja azonban a gyógyszerek minősége is, az, hogy az adott szer mennyire tolerálható, milyen mellékhatásai lehetnek, milyen gyakran kell bevenni és milyen formában, de szerepe van az adherenciában a gyógyszeráraknak is – mondja dr. Veszeli Béla.
A karcagi kórház pszichiáter és neurológus főorvosa szerint szakterületén leginkább talán a stroke-on átesett betegek esetében lehet arra számítani, hogy esetleg félbehagyják a kezelést, különösen, ha remisszió következik be, és a páciens jobb állapotba kerül. Ha átmeneti agyi keringészavarok (TIA) lépnek fel, melyeket követően a beteg tünetmentes lesz, szintén nehéz megértetni a beteggel, hogy a javasolt gyógyszerek abbahagyása nagy mértékben fokozza a tünetek ismétlődésének esélyét.
Azoknál a krónikus betegeknél, akik esetében lassabban progrediál a betegség, ugyancsak előfordulhat, hogy hosszasabb beszélgetésre, meggyőzésre van szükség annak érdekében, hogy a beteg bennmaradjon a terápiában. Más módszer a személyes kapcsolaton, meggyőzésen kívül eddig nemigen állt az orvosok rendelkezésére, a főorvos ezért tartja nagyon fontosnak, hogy néhány hónapja a PraxisPlatform is segítségükre van a betegek tájékoztatásában.